Ha már június van, a Pride hónapja, úgy gondolom, hogy evangéliumi hívő emberként, teológusként és lelkipásztorként is fontos átgondolnom azt a kérdést, hogy Jézus hogyan állna a Pride-felvonuláshoz? (Egyébként már tavaly is majdnem kitettem egy hasonló című bejegyzést, de túl erős volt a kampányhangulat, úgyhogy végül vártam egy évet.) Szerintem fontos meglátnunk először a Pride-mozgalom lényegét és céljait, aztán az evangéliumi mozgalom lényegét és céljait, és itt az ideje szembenéznünk azzal, hogy e két mozgalom hol tud találkozni és hol nem.

Miért jött létre a Pride?
A Pride felvonulások kezdete az 1969-es ún. Stonewall-lázadásra vezethető vissza, amikor New Yorkban utcai zavargások törtek ki azért, mert a Greenwich Village-ben található Stonewall Inn melegbárban razzia indult és a jelenlévők (különösen transznemű nők, színes bőrű aktivisták és melegek) fellázadtak az elnyomás ellen. Ebben az időszakban ugyanis az Amerikai Egyesült Államokban a homoszexuálisokat, transzneműeket és az LMBTQ++ mögötti többi betűvel meghatározott szexuális orientáltságú embereket büntették, sokszor a rendőrök zaklatták őket, és ezzel pokollá tették az életüket. Ezután többnapos tüntetéssorozat kezdődött, és egyfajta emberjogi mozgalomként indult el az LMBTQ-mozgalom. Hasonló megélése lehetett az amerikai társadalomnak ezidőtájt, mint amikor Martin Luther King és társai elindították a rasszizmus elleni társadalmi mozgalmat. Egy évre az események után pedig 1970-ben rendezték meg az első Pride-felvonulást még New Yorkban, hogy megemlékezzenek erről a lázadásról. Ezután pedig, ahogy az évek és évtizedek teltek rengeteg nyugati nagyvárosban, így Budapesten is évente egyszer megtartják a Pride-ot.
A Pride felvonulásnak több célja van, és különböző városokban eltérő formát ölt, de nagyon fontos meglátnunk mik a fő mozgatórugói a mozgalomnak:
1. küzdelem a jogi egyenlőségért – pl.: a házassági egyenlőségért, az azonos nemű párok gyermekvállalási jogaiért vagy a transzneműek jogi elismeréséért
2. diszkrimináció-ellenesség – fellépés a munkahelyi, iskolai és mindennapi megkülönböztetés, valamint a gyűlölet-bűncselekmények ellen.
láthatóság, edukáció – megmutatni a társadalomnak, hogy az LMBTQ emberek a társadalom természetes részei, és lebontani a velük kapcsolatos előítéleteket.
3. közösség építés – a magánnyal és sokszor kirekesztettséggel küzdő emberek számára teret nyújtani közösségépítésre, egymás támogatására.
A Pride elnevezés is beszédes: magyarul “büszkeség”. Abból indul ki, hogy ha valaki nem tud klasszikus heteroszexuális életmódban létezni, akkor emiatt ne kelljen szégyenben és kirekesztettségben élnie, hanem legyen ugyanolyan büszke az emberi méltóságára és értékességére, mint a heteroszexuális emberek.

Miért jött létre az evangéliumi mozgalom?
Az evangéliumi mozgalom természetesen néhány évvel idősebb, mint a Pride. Egész pontosan nagyjából két évezreddel ezelőtt indult Jézus Krisztus megjelenésével a világunkban. Ez a mozgalom is egy tűrhetetlen krízis felismeréséből indult el. A Szentháromság Istene nem volt hajlandó tovább várni arra, hogy békejobbot nyújtson a vele ellenséges viszonyban lévő emberiségnek. És, hogy mindenki komolyan vegye a szándékait nem mást küldött el, mint a saját Fiát, aki emberré lett azért, hogy Isten és az emberiség, a Teremtő és a teremtményei közötti konfliktusban közbenjáró, béketeremtő legyen. Ez a béke azonban áldozattal járt, és Isten oldaláról az volt az áldozat, hogy magára vállalta, hogy kifizeti az általunk felhalmozott adósságot: tulajdonképpen Jézusnak ezért kellett meghalnia. A mi részünkről a béküléshez pedig arra az áldozatra van szükségünk, hogy belássuk – az egoista, önmagunk körül forgó életünk tönkretesz minket, és a büszkeségünket félretéve mégiscsak jobb lenne Istennel élni, mint nélküle. Amikor valakinek az életében megtörténik ez a kibékülés Istennel, az egy csoda, egy új élet kezdete, és az emberi mivoltunknak a legnagyobb beteljesülése.

Ha egyszerűen össze akarnánk foglalni az evangéliumi mozgalom Jézus által indított legfőbb célkitűzéseit, akkor a következők lennének azok:
1. küzdelem azért, hogy az emberek kibéküljenek Istennel – és ezáltal sokkal jobb életük legyen
lemondás az önközpontú gondolkodásról – és Isten-központú életet élni
2. megmutatni Krisztust a társadalomnak – az életünkkel hitelesen megláttatni, hogy az Isten által adott új életnél nincs jobb, és beteljesítőbb
közösséget alkotni – Isten új családjaként szeretetben, egymás támogatásában és segítésében leélni az életünket
3. szeretni és szolgálni a társadalmunkat – az adott ország állampolgáraiként törekedni arra, hogy a lehető legnagyobb áldássá váljuk a többi ember számára (azok számára is, akik nem osztoznak a hitünkben)
Az evangélium elnevezés is beszédes: eredetileg “örömhírt” jelent. Abból indul ki, hogy nem nekünk kell kiérdemelnünk Isten szeretetét és jóindulatát a jó tetteinkkel, hiszen ez lehetetlen lenne. De Isten minden botlásunk ellenére szeret minket, akar minket, és a legnagyobb áldozatot meghozta azért, hogy mi kibékülhessünk Vele, és újra együtt lehessünk a Teremtőnkkel. És ennek az örömhírnek az is a része, hogy a világunk nem fog örökké így kinézni, ahogy most, hiszen Jézus visszajövetele után a mindenség újjá lesz teremtve, és ebben az eljövendő világban nem lesz bűn, betegség és halál, hanem örök szeretet és élet egy új égen és új földön.

Mi köze egymáshoz a két mozgalomnak?
Van, aki szerint az égvilágon semmi. Mások szerint nagyon is sok. Ha az ember alaposan megvizsgálja az Újszövetségben Jézus személyét és az egész nagy üdvtörténeti kontextust, amiben ma is vagyunk, akkor szerintem Jézus nem menne el a Pride-ra, de nem is lobbizna a politikánál, hogy tiltsák be. Van akit a mondatom első fele botránkoztat meg, másokat viszont inkább a második fele akaszt teljesen ki. De hadd fejtsem ki egy kicsit, hogy mire is gondoltam.

Miért nem menne el Jézus a Pride-ra?
Úgy gondolom, hogy ha Jézus először a 21. században jött volna el, vagy esetleg az 1. században lett volna Pride felvonulás (Jeruzsálem Pride…), akkor szinte 100%, hogy nem ment volna el. És erre két nagyon fontos oka lett volna.
Az első, és talán fontosabb ok, hogy az LMBTQ++ emberek számára sokkal jobb programja van az emberi méltóságuk helyreállítására és megélésére, mint amit a Pride körülötti mozgalom kínál. Természetesen Jézusnak is fáj az, amikor van egy ember, aki valamilyen oknál fogva oda jutott az életében, hogy nem tud klasszikus heteroszexuális kapcsolatot ápolni, és ezért családot alapítani a legegyszerűbb módon. Jézus látja ezeknek az embereknek a belső vívódását, fájdalmát, amit amúgy interjúkban nagyon sokszor ki is fejeznek: “hát egyszerűbb lenne az élet, ha csak simán hetero lennék”. És Jézusnak nem az a megoldása erre a fájdalomra, ami a Stonewall Inn-be betörő rendőrök megoldása volt: bántalmazzuk, gyalázzuk, nézzük le és rekesszük ki ezeket az embereket a társadalomból. Úgy gondolom a Biblia alapján, hogy minden LMBTQ++ ember ugyanolyan ember, mint mindenki más: Isten képére lett teremtve, és ennek van egy gyönyörű méltósága, ami tiszteletet érdemel. Ezért maga Jézus is egyetértene a Pride egyes célkitűzéseivel, mint például az, hogy a “más” embertársainkat ugyanolyan állampolgári tiszteletben részesítsük, és ne legyenek kitéve akár szóbeli, akár fizikai atrocitásoknak a munkahelyükön, az utcán vagy bárhol máshol. Sőt, talán Jézus a közösségépítéssel is egyetértene, és azzal is, hogy vegyük észre ezeket az embertársainkat, mert az ő problémáik ugyanolyan fontosak, mint minden más ember problémái.
Mégis van egy célkitűzés, ami biztosan távol tartaná Jézust a Pride-felvonulástól: a mozgalom egyetlen egy megoldást lát az LMBTQ++ emberek életére, és ezt a vitát nem nyitja ki. És ez a megoldás az, hogy minden belső érzetünket és vágyunkat identitássá formáljuk, amit senki nem kérdőjelezhet meg, és senki nem hívhat ebben való változásra. Sőt, a Pride megoldás másik része, hogy legyünk kifejezetten büszkék nem csak az emberségünkre, hanem arra, hogy ezeknek a vágyainknak nem akarunk gátakat szabni, hanem a teljes életmódunkkal ünnepelni szeretnénk a “másságunkat”. Ha például van egy ember, aki szabad akaratából úgy gondolja, hogy ő az azonos nemhez vonzódik, de ez egyébként nem tetszik neki, ezt nem akarja, akkor a legtöbb LMBTQ++ mozgalmi aktivista (tisztelet mindig a kivételeknek) elég csúnyán nézne erre, mert úgy érezné, hogy elárulta a mozgalmat.
Véleményem szerint Jézusnak sokkal jobb programja van, ami egy nagyszerűbb ünnep, mint a Pride. Ő ugyanis az életét adta azért, hogy minden embernek legyen lehetősége kibékülni Istennel, és az emberi méltóságát és teljességét a Szentháromság Istenével való kapcsolatban építhesse fel. És mivel arra lettünk megteremtve, hogy Istennel való szeretetkapcsolatban létezzünk, amíg ez meg nem történik velünk nem tudjuk megélni az emberi létünk méltóságát és teljességét. Jézus nem azt kérdezné az LMBTQ++ emberektől, hogy “milyen nemhez vonzódsz?” vagy “milyen gondolatok és érzések támadnak benned a nemi identitásoddal kapcsolatban?” Hanem inkább azt, hogy “hajlandó vagy-e megengedni, hogy Én szeresselek téged?”, vagy azt, hogy “ki akarsz-e békülni Istennel, mert tudd meg, Ő nagyon is ki szeretne békülni veled.” (Félreértés ne essék: a heteroszexuális, Isten nélkül élő embereknek is pontosan ugyanezeket a kérdéseket teszi fel, hiszen ők sincsenek jobb helyzetben az Istennel való kapcsolat kérdésében.)

Jézus ajánlata tehát nem az, hogy folytasd az önközpontú életet, és büszkén valósítsd meg a benned kavargó vágyakat, ahogy jól esik, hanem az, hogy lépj be az Istennel való közösségbe, és ezáltal olyan élet árad beléd, ami ténylegesen felépít. És ez az utóbbi ajánlat biztosan többet kínál hosszútávon az emberi méltóságunknak, teljességünknek és boldogságunknak, mint a Pride-mozgalom ajánlata.

És itt jutunk el a második okhoz, amiért Jézus nem menne ki. Ez az ok pedig az, hogy nem akarja összezavarni az embereket az üzenetének lényegét illetően. Az ókori Korinthusban lelkes keresztény emberek annyira szerették a pogány szomszédaikat, hogy néhányan elkezdtek velük járni a görög-római istenségek templomaiba, szertartásaira és áldozati lakomájukra. Mert kapcsolódni akartak, és meg akarták nyerni őket Krisztusnak. Pál apostol viszont figyelmeztette őket, hogy ez nem jó stratégia. Mert ha te együtt eszed a szomszédoddal a Zeusznak bemutatott “marha steak-et”, miközben a nem hívő ismerősöd azt hallja tőled, hogy csak egy Isten van, és egy a Megváltó: Jézus Krisztus, akkor össze fog zavarodni. Azt gondolja majd, hogy a keresztény hit ajánlata, hogy imádd Zeuszt és Krisztust egyszerre, mert ez simán belefér.
Ahogy az első oknál írtam: a Pride célkitűzései annyira világosak, egyértelműek és zártak, hogy ha Jézus is vonulna, akkor az emberek azt gondolnák, hogy “lám, lám Jézus is ezeket a célokat látja a legjobb megoldásnak”, pedig nagyon nem. Ezért gondolom azt keresztény emberként és lelkészként is, hogy Jézus Krisztus tanítványaiként szeretnünk, tisztelnünk kell az LMBTQ++ közösség tagjait, és rengeteg életbeni kontextusban találkoznunk kell velük, és az emberi korrekt bánásmódon felül sok szeretettel tolmácsolhatjuk számukra Jézus ajánlatát, ha kíváncsiak rá. De a Pride-felvonuláson nincs helyünk, és nem azért mert utáljuk az oda elmenő embereket, hanem éppen azért, mert szeretjük őket, és szeretnénk feléjük egyértelműek és nem összezavaróak lenni a keresztény hit útjával kapcsolatban.

Miért nem lobbizna Jézus a politikai vezetőknél, hogy tiltsák be a Pride-ot?
Szerintem ez azért nagyon fontos kérdés, mert több országban, így Magyaroszágon is bőven van igény Krisztust egyébként ténylegesen követő keresztények irányából arra, hogy a Pride-felvonulásokat be kellene tiltani a városokban. És ugye, mivel keresztény gyülekezetek ilyet nem tudnak csinálni, ezért az államnál kell lobbizniuk, hogy hozzanak jogszabályt ez ellen. Úgy gondolom, hogy Jézusnak két nyomós oka lenne arra, hogy miért ne végezzen effajta lobbitevékenységet.
Az első ok történelmi, üdvtörténeti dolog. A Biblia azt tanítja, hogy az első században, mikor Jézus feltámadt a halálból, és a mennyei trónra ült az Atya mellé, akkor neki adatott minden hatalom mennyen és földön (Mt 28,18). Ez azt jelenti, hogy azóta is, tehát a 21. században is Jézus a világmindenség Ura. Vagyis még a kérdés is vicces, mert neki nem lenne szüksége politikai lobbira, Ő magának lenne hatalma, hogy betiltsa a Pride-ot, vagy bármilyen más rendezvényt és emberi megmozdulást, ami más megoldást kínál az embereknek, mint Ő. De ezt nem teszi, mert úgy döntött, hogy évszázadokig hagyja az embereket, hogy szabadon lázadjanak ellene. Ha ma bárki csúnyán beszél a Biblia Istenéről, vagy szívében gyűlöli Őt, vagy egyszerűen csak kizárja a létezését: élhet így. Nem csap belé a villám, nem történik semmilyen retorzió. Így gyakorlatilag Jézus megengedi világszerte, hogy az emberek olyan utakon járjanak, amik egyáltalán nem a Szentháromság Istenének útjai. És ezekre az utakra szabadon szervezhetnek mozgalmakat, társadalmi rendszereket, és persze ezeket a mozgalmakat és rendszereket szabadon meg is buktathatják vagy lecserélhetik az emberek időnként. Az utóbbi sok ezer évben nagyon sok ilyen mozgalom, rendszer és út volt, és ezek a változó kultúrában váltják egymást. Jézus pedig miután kimondja, hogy ettől a nagyvonalúságtól függetlenül bizony Ő a világmindenség Ura, így folytatja a tanítványainak a mondanivalóját: “Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Mindannak megtartására tanítsátok őket, amit én parancsoltam nektek. Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,19-20) Vagyis az egyház feladata elsősorban az, hogy szelíden kínálja fel Jézus ajánlatát minden embernek, és akik élnek vele, azokat tanítsák meg erre az útra. Az Apostolok Cselekedeteit végigolvasva pedig kiderül, hogy az újabb városok, népek és nemzetek, akikkel az apostolok találkoztak csak részben fogadták el Krisztus útját. Nem államszervezetek tértek meg, hanem egyéni emberek, mert Krisztus követése vagy nem követése mindenki számára önkéntes döntést igényel. Éppen ezért meg vagyok győzödve, hogy keresztény emberként nem politikai lobbitevékenységre vagyunk hívva azért, hogy erkölcsösebb legyen a nem hívő társadalom, hanem egy sokkal nehezebb útra. A nem hívő emberek elé élni hitelesen a Krisztussal való kapcsolatukat, és bemutatni a környezetünknek az evangélium szépségét, és ezáltal hívni őket Krisztus útjára. És itt jutunk el a második okhoz.
A Biblia világosan tanít róla, hogy amikor valaki kereszténnyé válik, akkor a szívében (ami az emberi tudat legbelső spirituális központja) valódi bizalom ébred Isten iránt. Ezt a Szentírás újjászületésnek nevezi, és ez sokkal több és valóságosabb, mint szimplán intellektuális értelemben egyetérteni a Biblia üzenetével, vagy elfogadni a keresztény erkölcsi alapokat. Pál apostol többek között a Római levél 8. fejezetében egyértelműen elmondja nekünk, hogy amíg ez a fajta mély, belső bizalom nem születik meg egy emberben Isten felé, addig külső törvények (még ha tökéletesen harmonizálnak a bibliai erkölccsel és a teremtés rendjével) nem képesek az embert megváltoztatni. Sőt, ha egy olyan emberre erőltetjük Isten törvényeinek mindenféle aspektusát, aki egyébként nem hisz Istenben, és nem történt meg ez a kibékülés, akkor az még több haragot indít el az emberben. Egyrészt azért, mert “minek engedelmeskedjek valakinek, akiben nem bízom, vagy azt sem tudom létezik-e”, másrészt azért mert ezek az erkölcsi törvények néhány területen brutális ellentétben állnak a bennem kavargó vágyakkal, és folyamatos feszültségbe kerülök magammal. Igazából ezt a feszültséget oldja fel az újjászületés, amikor az ember valóban, bibliai értelemben lesz kereszténnyé, és már azért engedelmeskedik Jézusnak, mert bízik benne, tényleg szereti Őt, és gyönyörködik Isten szentségében.
Az Újszövetségben mind Jézus működéséből, mind az apostolok későbbi tetteiből egyértelműen kiderül, hogy a keresztények az életük legfontosabb céljának tartották, hogy minél több embert elvezessenek erre az újjászületésre, a valódi kapcsolatra Istennel, és miután ez megtörtént, Jézus új tanítványai már nem külső törvények miatt éltek máshogy, hanem a belső változásuk miatt. Jézus tehát az embereket belülről szeretné motiválni, és ezért hatalmas tévútnak gondolom, hogy például Magyrországon, ahol egyébként is nagyon kevés a valódi bibliai értelemben vett, Jézust hitelesen követő keresztény, az emberi erőforrásainkat a hiteles misszió helyett politikai lobbitevékenységre pazaroljuk. Jézus nem ezt az utat jelölte ki a követőinek az első században.

Lehet, hogy a mondatom első felén botránkoztál meg, miszerint “Jézus nem menne ki a Pride-ra”. Ebben az esetben ajánlom, hogy alaposan vizsgáld meg, hogy mi Jézus ajánlata a megtört, szeretetre éhes és az életben kínlódó emberek számára, mert meg fogsz lepődni.
Ha pedig azon akadtál ki, hogy “Jézus nem tiltaná be a Pride-ot”, akkor hadd bátorítsalak, hogy a Biblia ígérete szerint Jézus vissza fog térni a földre teljes dicsőségben. És lesz egy nagyobb, gyönyörűbb és meghatóbb buli, mint a Pride, és ezt nevezzük a “Bárány menyegzőjének”. És ezután újjáteremti Isten a világunkat, és a végső gyönyörű városban, az Új Jeruzsálemben az embereknek már eszébe sem fog jutni, hogy a Pride-hoz hasonló dolgokat tartsanak, mert nem lesz többé emberi szenvedés, elnyomás, bűn és megtörtség. Légy türelemmel, és küzdj ott, ahová Isten helyezett!