A yHive február végi istentiszteletén a gyülekezeti tagságról volt szó, és ezt a kicsit fura nevet kapta az előadásom. Nem véletlenül: úgy gondolom, hogy az a fajta gyülekezeti tagság, amit az Újszövetség elénk tár és megtestesít az egyház egy részében már csak a múlt egy darabja. És vele sírba száll az az áldás és jó is, amit Isten tervezett eredetileg a gyülekezeti tagsággal.

Ha már régóta része vagy a magyar egyház életének, és úgy olvasod ezeket a sorokat, akkor lehetséges, hogy az alábbi három rossz (értsd: nem teljesen biblikus) gyakorlat egyikével (vagy épp mindegyikével) találkoztál már életed során:

A tagsággal visszaélő gyülekezet: a gyülekezet vezetői a gyülekezeti tagok életét árgus szemmel figyelik, vájkálnak benne és folyamatosan erkölcsi vétségeket akarnak rájuk bizonyítani. És ha valamit elkövettél, és ezért szégyent hoztál a gyülekezet jó hírére, akkor büntetésből automatikusan nem vehetsz Úrvacsorát, vagy kihúznak a taglistáról. Szóval a lényeg, hogy fegyelem van, de kegyelem nincs.
A papíron tagsággal működő gyülekezet: ebben a közösségben, ha te taggá szeretnél válni, és ezzel befizetni az egyházadót, akkor nyugodtan megteheted, de igazából abszolút nem érdekel senkit, hogy egyébként Istennel milyen a kapcsolatod, vagy éppen valódi hívő vagy-e? Extrémebb esetekben papíron 500 tagú gyülekezet istentiszteletén megjelenve minden vasárnap látsz 50-100 embert, vagy még kevesebbet.
A tagság intézményének teljes hiánya: az ilyen gyülekezetekben büszkén hirdetik, hogy ők már megszabadultak a gyülekezeti tagság ódivatú, középkori intézményétől, hiszen ez szerintük nem biblikus gyakorlat. A gyülekezetnek ezért nincsenek tagjai, csak oda “járnak” emberek, aztán ha úgy gondolják, hogy nem akarnak “járni” többet, akkor az nem probléma.

Ebben a rövid bejegyzésben arról szeretnék írni, hogy szerintem a Biblia fényében miért egészséges a gyülekezeti tagság intézménye, és hogyan lehet mindezt egészségesen megvalósítani. Ezt pedig azért teszem, mert hiszem, hogy ha komolyan vesszük Isten akaratát ebben a témában (is), abból Isten valódi áldása fog származni az életünkben is és a gyülekezetünkben is.

Miért egészséges a gyülekezeti tagság? – Bibliai alapelvek

Amikor az Újszövetség a gyülekezeti tagság témájában szólal meg, akkor két nagyon világos képet tár elénk, ami nemcsak az akkori kor emberének volt egyértelmű, hanem a mai embernek is jól érthető. Ez a két kép pedig a család és a nagykövetség. Ha ezt a két képet megértjük, akkor többé nem lesz számunkra kérdés, hogy miért fontos Istennek a bibliai értelemben vett gyülekezeti tagság.

Család
Jézus és az apostolok egyértelműen azt hirdették, hogy a megváltott hívő emberek Isten örökbefogadott gyermekei és a családjának tagjai lesznek (ld. Jn 1,12; 1Jn 3,1; Róma 8,15-17; Ef 2,19… stb.). Ezt a családi közösséget pedig a helyi gyülekezetükben tudják megélni (akkoriban nem felekezetek voltak, hanem egy településen egy gyülekezet). És a Zsidókhoz írt levél szerzője arra is figyelmeztet, hogy a “családi összegyülekezés” elhanyagolása romboló folyamat, és aki úgy akar hívő lenni, hogy közben nem akar kapcsolódni a többiekkel, az Krisztus ellen lázad (Zsid 10,24-25). Az Újszövetség korában és ma is egyértelműen láthatjuk, hogy a család egy olyan intézmény, aminek születésen keresztül válunk a tagjává, ahogy a mondás tartja: “az ember a családtagjait nem válogathatja meg.”

Sok keresztény ma a gyülekezeti életet egyfajta hobbi közösségként éli meg, egy olyan klubként, ahol lelki javakat és jó élményeket kaphat, amikor éppen szükségét érzi, de mélyebb elköteleződést mindez nem kíván tőle. Ezzel szemben a legtöbb esetben az, hogy a biológiai családunk tagjai vagyunk nagyon fontos számunkra. Nem kérdés, hogy hová megyünk haza este a munka után, kinek meséljük el az életünk ügyes-bajos dolgait. Egy család tagjának lenni akkor egészséges, ha tudnak rólunk, odafigyelnek ránk és mi is odafigyelünk a többiekre. Egy háztartásban élni valakivel az egy szoros életközösség minden szépségével és kihívásával együtt. Isten terve pedig az Újszövetségben egyértelmű: a helyi gyülekezeti közösség a hívő számára a hitének “háztartása”.
És egészen máshogy élünk és viszonyulunk a velünk egy lakásban élő szűk családunkhoz, mint a bővebb rokonsághoz, akikhez időnként látogatóba megyünk. Mert nem az unokatestvérem gyerekeit kell felnevelnem, hanem a sajátomat. Nem a nagynénivel kell megosztoznom a szobámon, hanem a kisöcsémmel. Ahogy az életben teljesen organikus, hogy a legtöbb időt, energiát és felelősséget a saját szűk családom és háztartásom irányába élem meg, nincs ez máshogy a helyi gyülekezetemmel sem. Ezért fontos tudnom, hogy melyik az én valódi lelki otthonom, amiért nekem is felelősséget kell vállalnom.

Nagykövetség
Máté evangéliumában Jézus egy nagyon érdekes dolgot mond a megbocsátásról és a bűn kezeléséről Isten népe között: “Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el, és fedd meg őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék meg minden szó. Ha azokra sem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek. Ha a gyülekezetre sem hallgat, legyen előtted olyan, mint a pogány vagy a vámszedő. Bizony mondom nektek, amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, és amit feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is. Ismét mondom nektek, hogy ha ketten közületek egyetértenek a földön bármely dolog felől, amit csak kérnek, megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,15-20)

Itt egy olyan keresztény testvérről van szó, aki rossz irányba indult el, és olyan dolgokat tett, ami nem méltó Krisztushoz. Jézus pedig szépen lépcsőnként végigvezeti, hogy a lehető leghatározottabban és legkíméletesebben hogyan vezethetjük vissza az emberünket a helyes útra. És ebben a részben az a meglepő, hogy a legfőbb tekintély (ha tetszik a “legfelsőbb bírói hatalom”) a helyi gyülekezet tagsága, és nem a vezetősége. Egy gyülekezezet tagsági közösségének jogában áll azt mondani egy hívő testvérről, hogy a viselkedésed és hozzáállásod alapján megkérdőjelezzük azt, hogy te egyáltalán Krisztushoz tartozol. Az apostoli levelekben is látunk egyébként ilyen “egyházfegyelmi eljárást” a gyakorlatban (ld. a kiutasított bűnben élő ember Korinthusban). Úgy is fogalmazhatunk, hogy a helyi gyülekezetnek adta Isten azt a jogot, hogy validálja az egyes hívők hitének valódiságát.

Képzeljük el, hogy elmentünk 3 hétre Törökországba nyaralni, de a nyaralás végére lejárt az útlevelünk, és ezt ott vesszük észre. Így csak akkor tudunk hazautazni, ha bemegyünk az isztambuli magyar nagykövetségre, és igénylünk új útlevelet. Az ottani nagykövetség pedig a Magyar Állam felhatalmazásával utánanéz, és validálja azt az új útlevél kiadásával, hogy mi tényleg magyar állampolgárok vagyunk. Ehhez hasonlóan a helyi gyülekezet is olyan, mint egy nagykövetség: nem Isten Országa, de annak felhatalmazásával megerősíti vagy éppen megkérdőjelezi azt, hogy egyes emberek Krisztushoz tartoznak-e. És erre azért van szükség, mert Isten tudja jól, hogy mi emberek egyedül nagyon könnyen be tudjuk csapni magunkat a saját hitünkkel és saját utunkkal kapcsolatban. A keresztény közösség viszont tükröt tud tartani elénk, hogy valóban az evangélium útján haladunk-e még. És Jézus szavai alapján ez a fajta visszajelzés nemcsak kiváltsága a gyülekezetnek, hanem kötelessége is. És Pál apostol azt is világossá teszi, hogy ez a fajta gyülekezeti fegyelem a helyi közösség tagjaira vonatkozik, és kívülállókra, vendégekre vagy érdeklődőkre nem. Az újszövetségi gyülekezetek ugyanis nagyon is számontartották, hogy kik a valódi Krisztushoz tartozó tagok, és kik azok, akik nagyon egészséges módon még csak érdeklődőként vannak jelen a gyülekezetben.

Hogyan egészséges a gyülekezeti tagság? – Gyakorlati tanácsok

Ezen a ponton felmerül a kérdés, hogy a család és a nagykövetség egészséges alapelveit hogyan lehet igazán jól a gyakorlatba ültetni. Véleményem szerint a legfontosabb, hogy legyünk konkrétak és adjunk felelősséget a gyülekezethez tartozó hívőknek!

Konkrétan és szabadon
Az evangéliumi alapelvek megélésénél Istentől kaptunk egy nagyfokú kulturális szabadságot. Nincsenek kőbe vésett “törvényeink” ennek az alapelvnek a megélésében, hiszen Krisztus nem adott egy a 3Mózeshez hasonló szabálykönyvet az Újszövetségben. Vannak olyan gyülekezetek, akik két példányban aláírt tagsági nyilatkozatot kérnek a leendő tagoktól, mások csak ünnepélyes keretek között valamilyen szimbolikus tettel csatlakoznak a közösséghez. Van olyan kultúra, ahol a kicsit formálisabb út adja a súlyát ennek az elköteleződésnek, máshol pedig inkább a dolog szimbolikusabb megoldása vezet célra.

A lényeg azonban nem a forma, hanem a konkrét tartalom. Minden helyi gyülekezetnek elképzelése kell, hogy legyen arról, hogy milyen szintű kapcsolódást és elköteleződést vár el a leendő tagjaitól. És a tagoknak is fontos tudniuk, hogy mire vállalkoznak azzal, ha komolyabbra fűzik a helyi gyülekezettel való viszonyukat. Főleg egy olyan 21. századi kultúrában, ahol egy településen belül is több helyi gyülekezet közül lehet választani.

A következő kérdéseket tehát mindenképp érdemes átbeszélni, és utána nyilvánossá tenni a közösség számára: Hogyan válhat valaki hivatalos taggá? Mit várunk el a tagjainktól? Milyen felelősségei és kiváltságai vannak egy tagnak? És mi különbözteti meg őket a még nem tagoktól?

Felelősen és erősen
Mindezeket olvasva talán felmerülhet egyesekben, hogy a gyülekezetbe járó emberek közül “taggá” emelni egyeseket nem jelenti-e azt, hogy feleslegesen megosztást hozunk a közösségben? Hogy a tagok büszkék lesznek, és jobbnak fogják magukat majd gondolni a többieknél? Valóban, ha rosszul visszük végig a tagság folyamatát, akkor ez valódi kockázat.

Véleményem szerint azonban az Újszövetség fontos célnak tartja, hogy a hívő emberek egyre érettebbek és felelősségteljesebbek legyenek, és amikor a tagságról van szó, akkor nagyobb felelősséget kell kapniuk az embereknek. Egy érett gyülekezeti tagnak fel kell ismernie, hogy mennyire komolyan kell vennie a saját növekedését Krisztusban, hogy bölcsen és építő módon lehessen jelen a közösségben. Hogy segítsen a vezetőknek vezetni, adjon visszajelzést az irányról, és az “egyházfegyelmi jellegű” nehéz helyzetekben is kellő bölcsességgel és lélekjelenléttel tudjon ott lenni.

Amikor a gyülekezetnek nincs tagsága, és nagyon próbálja elkerülni, hogy ilyen felelősségeket átéljen egy egyszerű hívő, annak még nagyobb veszélye van. Ugyanis ilyenkor sok hívő ember kiskorú marad, hiszen “majd a vezetők, az igazi felnőttek” úgyis eldöntik helyette, hogy merre kell menni. Ez a hozzáállás rosszabb esetben arra is vezethet, hogy a helyi gyülekezet olyan legyen, mint egy kereskedelmi üzletlánc: a lelkipásztor a vezérigazgató, a munkatársak a kiszolgáló személyzet, és a többiek pedig jönnek fogyasztani. És hát, amikor egy ilyen boltba bemész, akkor miért érdekelne az üzlet jövője? Ha az igazgató és munkatársak bebuktatják a boltot, majd nyílik egy másik…

Úgy gondolom, hogy az egyháznak újra fel kell fedeznie az Újszövetség tagsággal kapcsolatos alapelveit éppen azért, mert ha nem tesszük a hívők vállára azt a felelősséget, amit Krisztus eredetileg eltervezett, akkor az egyház hanyatlani fog. Ahogy részben hanyatlik is…