Úgy tűnik, hogy egy olyan történelmi korban élünk, ahol 80 évvel a második világháború lezárása után szép lassan olyan indulatok korbácsolódnak fel a globális világunkban, amelyek sokunk számára rémisztők. Talán túl rég volt az utolsó világégés ahhoz, hogy már alig legyenek élő szemtanúi annak milyen az a korszak, amikor addig “cibálják a háború oroszlánjának a bajszát”, míg végül elindul a visszafordíthatatlan dühkitörés.

Hazánkban is az emberek egyre feszültebbek, hiszen a közösségi média által a bolygónk minden külpolitikai rezdülését, eseményét szinte valós időben láthatják. Emellett pedig mindenki azt szajkózza belénk, hogy bizony a 2026-os magyar választásoknak is nagyobb a tétje, mint valaha. Ez a feszült helyzet pedig külföldön és belföldön is egyre rosszabbat hoz ki mindenkiből: egyre több bűn, hazugság, erőszak és túlkapás történik, ami azt hiszem mindannyiunkat elszomorít.

Ez egy olyan történelmi pillanat, amikor hívő és nem hívő emberek együtt tehetik fel ugyanezt a kérdést: Hol van Isten ebben a megőrült világban?

Nemzetünk egyik tragédiája az, hogy 2025-ben a nem hívők és a hívők nagyobb része is valójában elkerüli ezt a kérdést. És talán az elkerülés oka is nagyon hasonló mindkét embercsoportnál: valahol mind azt gondoljuk, hogy ebben a nehéz helyzetben ez most egy lényegtelen kérdés. A nem hívő emberek sokszor abban reménykednek, hogy egy új politikai világrendnek kellene megszületnie, ami megszünteti a polarizációt és megosztottságot az emberek között. És a hívő emberek is sokan már elvesztették a reményt arra nézve, hogy éppen Isten tudna belépni ebbe a helyzetbe és változást hozni. És ez talán azért van, mert elsőkézből ilyet még a saját életükben, ebben a korban nem tapasztaltak.

Érdekesnek találom, hogy a Zsoltárok könyve teli van Isten elleni panaszokkal, amikor Izrael történelmének legsötétebb, leggonoszabb és legelkeserítőbb időszakában az őszinte hívő emberek ezt énekelték:

“URam, miért állsz távol? Miért rejtőzöl el a szükség idején?” Zsolt 10,1

Volt egy történelmi pont, amikor Isten különleges módon válaszolta meg ezt az imádságát Izraelnek, méghozzá Ézsaiás próféta által, és ez a válasz arról szólt, hogy Isten választott népe “fordítva ül a lovon.”

“ Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg. Hiszen kezetek vérrel van beszennyezve, ujjaitokhoz bűn tapad, ajkatok hazugságot szól, nyelvetek álnokságot suttog. Nincs, aki igaz vádat emelne, nincs, aki helyesen ítélkeznék. Haszontalanságban bíznak, és hiábavalóságot beszélnek, nyomorúságot fogannak, és bajt szülnek. Mérges kígyó tojásait költik ki, és pókhálót szőnek. Meghal, aki tojásaikból eszik, és ha rátaposnak, vipera kel ki. Pókhálójukból nem lesz ruha, nem takarózhatnak készítményükbe, készítményük csak bajt okoz, erőszakos tetteket követnek el. Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját, eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a békességhez.” Ézs 59,1-8

A Bibliában és az egyház 2000 éves történelmében is voltak olyan gyönyörű időszakok, amikor emberek sokasága valósággal megtapasztalta Isten jelenlétét és érintését az életében. És ez a tapasztalat reménnyel, örömmel, szeretettel és az emberi élet virágzásával töltötte el ezeket az embereket. Egy ilyenfajta spirituális ébredés időszakában a hívő emberek élete még krisztusibbá vált, és ez olyan hatással volt a körülöttük lévő nem hívő társadalomra, hogy az egész társadalomban élni nem hívő emberként is jobb lett. Mégis egy idő után elindult a lelki hanyatlás. A korábban lelkes és bátor hívők gyerekei, már nem érdeklődtek úgy Isten iránt, így meg sem tapasztalták Őt. És a Teremtőből áradó élet helyett a sötétség erői léptek be a társadalomba egyre inkább.

Ézsaiás is egy ilyen korban élt, ahol a szenvedés, bűn és gonoszság folyamatosan rombolta az izraeli társadalmat, és az emberek kétfajta módon reagáltak erre a hosszú, sötét időszakra. Egyeseket nem is érdekelte, hol van Isten ebben az egészben. Mások pedig Istent kezdték el vádolni, hogy hol van ilyenkor, amikor a legnagyobb szenvedések közepette tényleg szükségünk lenne rá. Isten pedig megszólal ebben a káoszban, és elmondja a népének, hogy a “büszkeségetekben a vádlottak padjára ültettek engem, pedig valójában nektek van ott a helyetek.” Ezeket az embereket már rég nem érdekelte, hogy mi az Isten útja vagy vágya, viszont nap mint nap meghozták az erkölcsi értelemben megkérdőjelezhető döntéseiket, és ezek a döntések döntötték romba a társadalmukat. Ezután pedig Isten kérik számon, hogy az általuk okozott káoszt miért nem akarja feltakarítani?! Igen, mi emberek bizony könnyen ilyenekké tudunk válni.

Úgy gondolom, hogy a mai Magyarországon tapasztalható élet nagyon hasonló Ézsaiás korához. Az önmagukat “kereszténynek” valló emberek töredéke éli át azt nap mint nap, hogy egy valódi, gyümölcsöző kapcsolatban van Krisztussal. Csak nagyon kevés ember van a lakosságon belül, aki ténylegesen átéli Isten jelenlétét, a szíve mélyén Krisztusra támaszkodik, és ezáltal a jelleme valósággal átalakul. A többiek legyenek akár a keresztény kultúrkör nagy rajongói, vagy éppen kritikus ellenzői csak mosolyognak egyet ezen az “Isten jelenléte” dolgon. Mindeközben pedig azokat a tüneteket élik a hétköznapokban, amikről Ézsaiás beszél: erőszak, hazugság, önzés, álnok motivációk, cselszövés, kapzsiság, az ellenség hibáztatása mindenért (is) és mérgező kommunikáció. De ennek nem kellene így lennie!

A Biblia jó híre, hogy van lehetőségünk Isten jelenlétében élni az életünket, és ehhez nem filozófiai magasságok, szaktudás vagy spirituális gyakorlatok kellenek. Isten jelenlétének és a Megváltás erejének megtapasztalásához ki kell nyitnunk a bűnbánat kapuját az életünkben. Isten erről beszél Ézsaiás szavain át Izraelhez és hozzánk is. Lehetséges, hogy ezt a kaput már nagyon rég nem nyitottuk ki, sőt talán soha életünkben. Talán azért mert azt tanultuk, hogy a bűnbánat valami egészségtelen, romboló önostorozás, vagy talán csak könnyebb azt mondanunk, hogy más a hibás mindenért. De ha valahol megtalálhatjuk Isten jelenlétét újra (vagy éppen először) az életünkben, azt a bűnbánat kapujánál fogjuk megtalálni, méghozzá annak őszinte és bátor kinyitásával. Isten ugyanis úgy döntött, hogy csak azoknak mutatja meg a jelenlétét, akik beismerik, hogy emberileg ott belül roncsok és a saját vágyaik rabszolgái, és szükségük van Szabadítóra.

Zengjenek a füledben Ézsaiás szavai: “nem az Úr keze rövidült meg” ahhoz, hogy neked reményt, jövőt és új életet hozzon, hanem valójában te nem akarod, hogy ezt megtegye veled. Vagy talán mégis akarod?