A Forbes Magazin 2024-es számában Rúzsa Magdival készült egy címlap interjú, ahol a méltán híres magyar előadó nagyon őszintén nyilatkozik a karrier építésének állomásairól a 2006-os Megasztár győzelmétől kezdve egészen napjainkig. Habár a legtöbben nem rendelkezünk ilyen kiemelkedő zenei tehetséggel, mint ő, de szerintem Magdi története klasszikus Y-generációs sikertörténet, amire sokan vágyunk.

Így az új év elején gyakran elgondolkodunk, hogy vajon merre fog menni tovább a karrierünk. Hogyan tervezzük a következő évet? Mi a következő lépcső a munkánk területén? Miben kellene változtatnunk és mit csinálunk már most is jól? És hogyan érhetjük el azt, amire a karrierünkben igazán vágyunk?

Magdi története éppen ezért inspiráló, mert ő ebben a témában megérkezett. Ott van, ahol lenni szeretett volna. A tehetsége egyszer csak kivillant a semmiből, ezt elkezdték elismerni, és erre építve nagyon sok munkával kikerülhetetlen szereplővé vált a szakmájában.

Mi, az Y-generáció tagjai ma Magyarországon legalább két dolog miatt szeretnénk egy ilyen történetet megélni a saját szakmánkban. Egyrészt mi már a fiatal felnőtt korunkat egy viszonylag stabil gazdasági időszakban kezdtük el élni, és a szüleink arra buzdítottak, hogy tanuljunk, mert bármi is lehet belőlünk. És valóban több szempontból is sokkal több lehetőségünk adódott a szakmai fejlődésre és kiteljesedésre, mint a szüleink vagy nagyszüleink generációjának. Másrészt 2025-ben az Y-generáció (28-44 évesek) az a korosztály, aki már túl van a pályakezdő időszakán, és a saját karriere stabilizálásán és az ebben való növekedésen dolgozik gőzerővel. Valaki még csak most kezdi érezni a szép lassú megerősödést, mások pedig már Magdihoz hasonlóan fontos és elismert emberekké váltak a maguk területén. És felmerül a kérdés, hogy hogyan tovább?

Az interjú egyik legérdekesebb fordulata számomra, amikor felidéződik Magdi egy 2015-ben megfogalmazott ígérete: „És ha majd megélem ezt a pillanatot, hogy meg tudom mozgatni ennyire az embereket, akkor majd megpihenek” (Forbes, 2024 december) Azóta többször megtöltötte önálló koncerttel az Arénát, és ő maga bevallja, hogy az áhított siker elérése után csak még több ambíció ébredt benne, hogy nagyobbat álmodjon. És ebben semmi meglepő nincs. Nagyon is emberi dolog, hogy szeretjük ha összejönnek a dolgaink, és a siker élménye új álmokat generál bennünk. És sok befutott, kiváló szakember a maga területén Magdihoz hasonlóan beszámol egyfajta “táncról”. Hiszen egy sikeres karrier mindig újabb és újabb álmokat generál, nagyobb lehetőségek és célok tárulnak elénk. De ha közben saját családunk lett, vagy megkísért a sikerrel járó rengeteg pénz, akkor nehéz hiteles emberként nem elcsúszni, és feláldozni olyan belső értéket, amit eredetileg nem szerettünk volna.

A régi angol puritán teológusok az ember belső vívódását ezekben a kérdésekben úgy látták, hogy az ember csak úgy tud határt szabni a lelke mélyén feltörő erős vágyának, hogy utat enged egy másik, számára vonzóbb vágynak. Sokan tapasztalják meg azt, hogy amikor elérnek egy vágyott (és korábban talán elképzelhetetlennek tűnő) szakmai célt, akkor elkezdenek unatkozni, és még nagyobb szakmai eredményekre, fejlődésre kezdenek vágyni. Mások éppen egy adott “csúcsélmény” után valami teljes más terület felé kezdenek vonzódni: például mostmár minden energiájukat a családjukba öntenék, vagy egy új hobbit találnak, amitől várják az életük további kiteljesedését. De a közös mindezekben mégis egy: az embernek van egy mély, belső hajtóereje, hogy a személyes kiteljesedését megtapasztalja. És akárhányszor elér egy fontos mérföldkőhöz ebben, újra és újra átéli, hogy mégsem érkezett meg igazán, mert még van terület ahol ki kellene teljesednie.

De honnan fakad ez az olthatatlan, leállíthatatlan vágy bennünk a nagy megérkezésre? A Biblia nagy története szerint mindannyian az Édenbe vágyunk vissza, mert ott létezett egy különleges emberi tapasztalat. A végső teljesség és megelégedettség. Az ember arra lett megteremtve, hogy ezt a teljességet csak Istenben, a Vele való zavartalan közösségben találja meg. Nem létezik semmi olyan emberi élettapasztalat “a Nap alatt”, ami képes lenne teljesen megelégíteni az ezután való szomjúságunkat. A nagy történet szerint ezért kellett eljönnie Jézusnak a világunkba, hogy odaadhassa számunka azt a “vizet”, ami képes oltani a végső nagy, égető szomjúságunkat a teljesség iránt. A tapasztalataim szerint nagyon felszabadító ennek a teljességnek az átéléséből nézni a karrierünkre, családunkra és az életünk nagy céljaira.